Dr. Somogyi Csilla 60 éves
MMT 2007.11.18. 21:54
Mindenki Csillanénije 2007. november 9-én 60 éves lett. Az elnökségi ülést "véletlenül" aznapra időzítettük, így összehozhattunk számára egy meglepetésbulit.
10 órakor kezdődött az elnökségi, de ekkor már a meglepetésbuli szervezői is gyülekeztek a Budai Gyerekkórház élelmezésügyi osztályán. Alig tudtuk magunkban tartani a mosolyt, a szervezkedés izgalmát az ülés alatt és utána Csillanénit feltűnésmentesen a tett színhelyére csalni. Ő lépett elsőnek a terembe és a "Happy birthday" elhangzásakor értette meg, hogy ez a 60-70 ember az ő tiszteletére gyűlt össze. Dr. Schuler Ági néni olvasta fel Csillanéni pályafutásának jelentősebb, emlékezetesebb eseményeit, amely szinte teljes egészében a PKU-ról szólt. Csillanéni megkapta születésnapja alkalmából a Magyar Gyermekorvosok Szövetségének az emléklapját is egy nagy csokor gyönyörű sárga rózsa kíséretében. Az egyesület és a családok részéről elnökünk, Parrag Tamás mondott néhány köszönő szót, bár azt, amit értünk tett, nehéz szavakban kifejezni, hiszen egész lénye, mosolya építette bennünk azt, amivé lettünk. Csillanéni köszönő szavai után minden vendég egyesével gratulált és próbálta kifejezni háláját virág, ajándék, fényképek vagy szavak formájában. Az asztalok dugig voltak PKU-s, galaktózos és normál sütikkel, üdítőkkel, koktélokkal! Igazán szépre sikerült az ünnep!
Ezúton is boldog születésnapot kívánunk!
|